Lengemesék - A könyvek
A sorozat részei - Négy évszak
Lengemesék I. - Tavasz a Nádtengeren
Hogy róluk eddig még nem hallottál? Az bizony nem csoda. A nádas összes többi lakójáról készült már festmény, fénykép, tudományos leírás, mindannyian megtalálhatók a lexikonokban és múzeumokban, utánuk nézhetsz könyvtárakban vagy az interneten, a lengéket azonban nem látta még soha senki. Egyedül a Nádtenger lakói tudják, hogy a lengék a nádas nyugalmának őrzői, az itt élő állatok védelmezői. A tudósok és kíváncsi megfigyelők elől azonban gondosan elrejtőznek. Nem is kell bujkálniuk, elég mozdulatlanul ücsörögniük egy nádszálon, hogy észrevétlenek maradjanak. A lengék teste alig nagyobb, mint a pitypang bóbitája, a bőrük éppen olyan zöld, mint a nádas, hajuk pedig kócos barnán lobog a szélben. Vagyis csak a felnőttek haja barna. A csemeték fején vidám zöld hajtások ágaskodnak.
A sorozat kötetei az évszakok köré szerveződnek. Az első rész tavasszal mutatja be a Nádtenger lakóinak kalandos életét.
Timkó Bíbor rajzaival
Sanoma Media Kiadó, 2012.
Lengemesék II. - Nádtengeri nyár
A végtelenül hullámzó Nádtengeren zajlik az élet. Kikeltek a kiskacsák, cikáznak a szitakötők, és csendesen szövögetik hálóikat a pókok. A nádas zöldbőrű őrzői, a lengék, nádirigóháton cirkálva vigyázzák a Locsogó-tó lakóinak nyugalmát, éberen fürkészik az ellenség terveit, de szabadidejükben szívesen strandolnak és ropogtatják a finom pattogatott békalencsét. Persze akadnak kötekedő alakok is bőven! Undok kecskebékák és nagyképű vízisiklók keserítik a máskor vidám lengegyerekek életét.
Berg Judit népszerű mesesorozatának második kötetében ezúttal a lengék nyári kalandjait élhetjük át. Miközben Füttyös Vilkó elpusztíthatatlan csodahajó építésén fáradozik, vagy éppen vízicsatát játszik a barátaival, a harácsok egy fondorlatos csellel el akarják foglalni Lengevárat. Vajon ezúttal is sikerül Vilkónak keresztülhúzni a számításaikat? Sikerül megmentenie a fogságba esett barátokat, és békét kötni a vízisiklókkal? Mindez kiderül a Lengemesék nyári epizódjából, melyben Timkó Bíbor gyönyörű rajzai keltik életre a nádtengeri mesevilágot.
Timkó Bíbor rajzaival
Sanoma Media Kiadó, 2013.
Lengemesék III. - Ősz a Nádtengeren
Ősszel a Nádtenger élete megváltozik. Vándormadarak ezrei éjszakáznak a csendesen hajladozó nádszálakon, mások hosszú téli álomra készülődnek. Lengevár lakóira, a zöldbőrű lengékre is sok feladat vár: be kell gyűjteniük a termést, hogy legyen mit enniük a télen, és elő kell készíteniük a nagy fűzfa odvát, hogy menedéket adjon a fagyok idején.
Berg Judit nagy sikerű Lengemesék-sorozatának legújabb kötetében sosem látott, új ellenség fenyegeti a Locsogó-tó nyugalmát. A jószívű és elszánt Füttyös Vilkó idegen vizekre merészkedik, majd minden eddiginél nagyobb veszedelembe csöppen. Timkó Bíbor varázslatos rajzai hűen mutatják be a nádas élővilágát, miközben az olvasót észrevétlenül repítik a békaderbi helyszínére, a füstifecskék szárnyai közé vagy éppen az ellenséggel vívott nagy csata közepébe.
Sanoma Media Kiadó, 2015.
Lengemesék IV. - A Nádtenger télen
Télen elnéptelenedik a Nádtenger, a fagyok beálltával még a vadkacsák is melegebb vidékre húzódnak. Mégis lábnyomok szelik át a tópart hóborította lankáit, amelyek nagy veszedelemről árulkodnak. A Csobogó-tó harcias patkányai mindent elsöprő támadásra készülnek a lengék ellen. A Nádtenger zöldbőrű őrzőinek új szövetségesekre van szükségük, ha meg akarják védeni otthonukat.
Berg Judit mesesorozatának új részében végső állomásához érkezik a lengék és harácsok közt dúló háború. A váratlan fordulatokban bővelkedő történet ezúttal a barátságról, emberségről és elfogadásról is szól. Timkó Bíbor csodaszép rajzain nemcsak a téli természet és a tópart élővilága kel életre, de részesei lehetünk a hóban és jégen zajló kalandoknak, játékoknak és cselszövésnek, hogy aztán a tél végét hirdető farsangon együtt ünnepelhessünk a lengékkel!
Sanoma Media Kiadó, 2016.
Afrika trilógia
Az immár barna hajú, őrzővé avatott Füttyös Vilkó híreket kap, hogy régen eltűnt apukája talán még életben van, méghozzá Afrikában. ezért elindul, hogy megkeresse.
Vilkó útra kel
A Lengemesék négy évszakával körbeért az év, lezárult a Nádtenger történetének egy időszaka. Tél végére a főszereplő, Füttyös Vilkó korábban zöld haja bebarnult, így végre ő is igazi őrző lehet. Vajon mi lesz az első nagy feladata? Berg Judit most tovább meséli a bátor lengefiú kalandjait és a négy évszak egyik nagy rejtélye is megoldódik. Minden rajongó tudja, hogy Vilkó édesapja, Füttyös Tóbiás évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt. Nemcsak a lengék keresték hiába, hanem az olvasók is számos levéllel ostromolták a szerzőt, hogy kiderüljön, mi történt a híres őrzővel azon a végzetes bevetésen, amikor nem tért vissza Lengevárba. Most mindenre fény derül! Füttyös Vilkó híreket kap, amelyek alapján úgy tűnik: apukája Afrikába került, ahonnan nem tud hazatérni. A bátor lengefiú ezért útra kel immár saját hátasrigóján, legjobb barátja, Lile társaságában, hogy megkeresse Tóbiást Afrika ismeretlen vidékén.
Centrál Kiadói Csoport Kft., 2023
Vilkó Afrikában
A Lengemesék előző részében Vilkó és Lile Füttyös Tóbiás keresésére indult Afrikában. Hosszas nyomozás után rábukkantak a lengék távoli rokonaira, a pörgékre, akiknél Vilkóapukája is vendégeskedett. Ám azt, hogy innen merre ment tovább a híres őrző, csak az oroszlánok tudják. A két lengegyerek most türelmetlenül várja a ragadozók visszatérését, hogy folytathassák a kutatást Tóbiás után.
Berg Judit legújabb meséje Afrika szívébe kalauzol, ahol a két lengegyerek először a szavannák élővilágát, később pedig a dzsungel lakóit is megismeri. De vajon megtalálják végre Vilkó elveszett édesapját?
Lampion könyvek, 2023
Kiegészítő kötetek
Nádtengeri rejtélyek
Ez a könyv nemcsak attól különleges, hogy a Nádtenger lakói vadonatúj kalandokba keverednek a már bebarnult hajú Füttyös Vilkó vezetésével, hanem azért is, mert rajtad múlik, hogyan alakuljon a történet! Elkezdődik a mese, de hamar felmerül a kérdés, merre folytassák útjukat a szereplők. Te döntesz, és így a bonyodalom az általad választott irányban kanyarog tovább. Ahány elágazás, annyi lehetséges folytatás. Van köztük vicces, meglepő, békés és harcias, izgalmas és szelíd. Persze itt-ott újra összefonódnak a szálak, míg a végére hét teljesen különböző befejezésű mesét „gyárthatsz” magadnak. És hogy még több meglepetést hozzon ez a fordulatos kötet: némelyik történetet és a meseváltozatok végét rajzfilmjelenetek egészítik ki. Ha okostelefonnal beolvassátok az egyes oldalak alján lévő LivePrint-logót, már meg is nézhetitek a rövid kis jeleneteket. A könyv a Lengemesék-sorozat 4. kötete, A Nádtenger télen eseményei után játszódik, de annak ismerete nélkül, önmagában is érthető, élvezhető olvasmány.
Centrál Kiadói Csoport Kft., 2018
Lengekalendárium - Négy évszak a Nádtengeren
Különleges könyv a Lengekalendárium, mese és valóság fonódik össze lapjain. Bepillantást nyerünk a Nádtenger apró, zöldbőrű őrzőinek szokásaiba és ünnepeibe, miközben megismerjük a vízi élet egész éves körforgását is. Hol telelnek a kecskebékák? Hány tojást raknak a récék? Élnek-e a tavakban húsevő növények? Hány év alatt bomlik le egy eldobott műanyag flakon? Mekkorák voltak 300 millió évvel ezelőtt a szitakötők? Melyik szúnyog nem csíp?
Mindezekre a kérdésekre fény derül a gazdagon illusztrált, gyönyörű kalendáriumból, amely részletesen, kicsik számára is érthetően mutatja be a vízpart élővilágának életét. Timkó Bíbor rajzai pontosan ábrázolják a Nádtenger lakóit, miközben a Lengemesékből ismert mesehangulatot idézik. A szöveg tördelése és a betűtípusok segítenek elkülöníteni a mesét a valóságtól, de kiemelik az érdekességeket és vicces tényeket is. A Lengekalendárium Berg Judit népszerű Lengemesék sorozatának kiegészítő kötete, amely mese és izgalmas természetjáró kaland egyben, ráadásként pedig a tavaszi mesékből készült rajzfilm-DVD-t is tartalmazza!
Centrál Kiadói Csoport Kft., 2019
Lengeszakácskönyv - A Nádtenger lakóinak kedvenc csemegéi
Ebbe a kötetbe a lengék legkedvesebb receptjeit gyűjtöttük össze, bár egy picit azért igyekeztünk az emberek szokásait is figyelembe venni. Az alapanyagokat a mi ízlésünk szerint válogattuk: hínár, alga, békalencse és moszat helyett inkább borsóból, zöldfűszerekből, bébispenótból vagy medvehagymából készült recepteket ajánlunk nektek. De megtudhatjátok, hogy készülnek a lengesütik, a legjobb bulicsemegék, a lekvárok és Vilkó kedvenc itala, a bodzaszörp. A recepteket Nagy Tünde állította össze, a gyönyörű illusztrációk Timkó Bíbor munkái.
Sanoma Kiadó, 2017
Lenge-mini sorozat
A Lengemesékhez kapcsolódó új, kicsiknek szóló sorozatot a Lengemeséket kedvelő nagyobb gyerekek kistesóinak, illetve a lengéket még nem ismerő, 2–4 éves korosztálynak ajánljuk.
Vilkó és Lile - Este a Nádtengeren
Amikor Füttyös Vilkó kicsi volt, sok gyerekhez hasonlóan bizony ő is félt a sötétben. Szerencsére az apukája megtalálja a módját, hogyan enyhítsen kisfia szorongásán.
A másik mese Lile történetét eleveníti fel, amikor a lengekislány olyan sok koszorút font a barátnőinek az esti mulatságra, hogy a végén éppen a sajátjára nem jutott idő.
Vilkó és Lile - Nehéz feladatok
Vilkó és Lile kisgyerekkori kalandjaiból ezúttal az derül ki, milyen nehéz feladatokat vállaltak régen a lengegyerekek, de van, ami még a legnehezebb feladatnál is nehezebb! A mesekönyvben felbukkan Vilkó apukája, a híres Füttyös Tóbiás is, akiről megtudjuk, miképpen játszott a kicsikkel az eltűnése előtt. (Az eltűnéséről és megkerüléséről pedig hamarosan új mesekönyv készül majd!)
Vilkó és Lile a nádasban
A Lengemesékhez kapcsolódó új, kicsiknek szóló sorozat két meséjéből megtudjuk, hogy Füttyös Vilkó már kiskorában is igazi örökmozgó volt, mindenhová felmászott, és picit sem zavarta, ha veszélyes helyzetbe került. Az is kiderül, hogy Lile pedig – sok mai gyerekhez hasonlóan – nagyon válogatós kislány volt.
Vilkó és Lile a tóparton
A tóparti mesék központi témája a barátság és a közös játék, amely néha csöppet sem könnyű – időnként szomorúság, irigység, féltékenység nehezíti. De igaz barátok között szerencsére a végén minden veszekedést békülés követ!
Vilkó és Lile - Nem félek a víztől!
Amikor Lile kicsi volt, félt a víztől: nem merte beledugni az arcát. Ám egy nap Vilkó megtanított neki egy mókás trükköt, és most már a lány is kész búvár!
Egy másik alkalommal Vilkó kíváncsisága okoz nagy bajt: elárasztja vízzel egy ürge otthonát. A lengefiú segít kiszárítani a csuromvizes járatokat, és közben összebarátkozik a föld alatt élő, kezdetben morcos állattal. A mese a felelősségvállalásról szól, hiszen ha hibázunk, azt jóvá is kell tennünk.
Lengemesék színekben
Ugye milyen színes a világ? Nézz körül, és meséld el, mit látsz! A Lengemesékből ismerős szereplők és tárgyak segítenek.
Lengemesék számokban
Ismerkedj egy kicsit a számokkal! Számold meg, melyik oldalon hányat látsz a Lengemesék szereplői közül! Visszafelé is meg tudod számolni őket?
A Lengemesék állatai
Ismerd meg a Lengemesék állatszereplőit! Tudd meg, hol élnek, mit szeretnek enni, kikkel barátkoznak! Mesélj róluk te is!