top of page
bergjudit_banner.png

Könyvajánló - Kamaszok

Versek   »   A legkisebbek  »   Óvodások   »    6-9 évesek   »   9-12 évesek   »    Kamaszok

jatek_budapest.jpeg

Szűcs Ádám: A játék neve: Budapest

Fordulatos, szórakoztató és nagyon izgalmas kalandregény, amely részben Budapest különleges, de kevésbé ismert helyszínein, részben az online térben játszódik. Aki szerette a Ready Player One című 2018-as Spielberg filmet, az nagyon fogja élvezni ezt a regényt is. (Aki még nem látta, feltétlenül nézze meg!) A könyv sok szempontból hasonlít a filmre, mégsem annak koppintása. Az iskolából eltűnt kémiatanár utolsó tetteként felad diákjainak egy értelmezhetetlennek tűnő rejtvényt. Az iskola felbolydul, és néhány gyereknek sikerül is nyomokra bukkannia. Hamarosan azonban az életük is veszélybe kerül, és ahogy a halad a nyomozás, úgy vonódik bele lassan az egész város a feltartóztathatatlanul görgő eseményekbe. Gyorsan, könnyen olvasható, nagyon lendületes és szórakoztató könyv, olyan fiataloknak is, akik szívesebben nyomogatják a kütyüket olvasás helyett. (A könyvnek is van ilyen szereplője, nem is egy. És csak az a csapat nyerhet, amelyik nagyon ért a számítógépes játékokhoz, de otthon van a valós életben is.) Én remekül szórakoztam olvasás közben, és sikerült rávennem a 15 éves fiamat, hogy ő is olvassa el. Neki is nagyon tetszett!

kaszas.jpeg

Neal Shusterman: Kaszás

Elgondolkodtató, felkavaró, megrázó, de nagyon-nagyon izgalmas regény egy olyan korból, amikor az emberiség már mindent tud, legyőzte a halált, minden életkörülmény ideális az örökléthez, és a Viharszem nevű mesterséges intelligencia védelmezi az emberek boldogságát és biztonságát. Hogy mégse népesedjen túl a föld, létrehozzák a kaszások rendjét, az egyetlen szervezetet, amely nem esik a Viharszem ellenőrzése alá. A kaszások feladata, hogy igazságos módon fenntartsák a föld lakóinak létszámát, vagyis időről időre kiválasszanak és „begyűjtsenek” olyan embereket, akiknek mégsem adatik meg az örök élet. A könyvben két fiatal, Citra és Rowan egy híres és bölcs kaszás mellé kerül inasnak, ám a Kaszáskörben mégsem működik minden szabályszerűen. Sőt! 15 éves fiammal együtt olvastuk a könyvet, közben időnként komoly beszélgetéseket folytattunk életről, halálról, igazságosságról, de még az élet értelméről is. Mindkettőnket felkavart ez az amúgy letehetetlenül izgalmas történet. Nagyon várjuk a folytatásokat, a második rész állítólag jövőre jelenik meg. Akinek tetszett Az éhezők viadala, szerintem ezt a trilógiát is szeretni fogja. 

kamasz-csok-pont-jokor.jpg

Alex Flinn: A kiss in time, Csók, pont jókor

Erről a könyvről csak annyit mondhatok, hogy mindhárom lányom szívesen olvasta, és amikor azt kérdeztem tőlük, hogy milyen könyveket ajánlanának nyolcadik körül, akkor mindhárman említették ezt is.

kamasz-szivlapat.jpg

Szívlapát

Ez a versantolgóia kortárs szerzők verseit tartalmazza Péczely Dóra válogatásában. Modern, mai hangok, sok szép és fájdalmas vers, amelyek között biztosan minden kamasz és felnőtt talál magának kedvére valót.

kamasz-szerelemre-castingolva.jpg

Szirmay Ágnes: Szerelemre castingolva

A szappanoperák kulisszái mögé vezet be ez a romantikus, szerelmes regény, ami stílusában és történetszövésében is lebilincselő, szórakoztató és magával ragadó. Nem csoda, hiszen a szerző néhány éven át maga is az egyik népszerű magyar sorozat forgatókönyvírója volt. Mindent elmond a könyvről, hogy két középső lányom számontartotta a napot, amikorra a kiadó a második rész megjelenését ígérte, és mindent bevetettek, hogy rávegyenek: kérjem el Ágitól a kéziratot már a megjelenés előtt.

kamasz-black-box.jpg

Anna Woltz: Black Box

Anna Woltz minden könyve kemény témákat boncolgat cseppet sem kíméletes stílusban, de cserében felkavaróan igaz, emberi, letehetetlen történeteket kapunk. A Gipszet már 12 éves kor fölött ajánlom, a Black Box-ot inkább csak 15 éves kor után. Ebben az elképzelt jövőben játszódó történetben egy népszerű tévés valóságsó keretein belül lezajló tragédia körülményeit ismerjük meg, részben az egyik műsörvezető visszaemlékezéseiből, részben a szereplők életét követve. Torokszorító és embertelen világot ismerünk meg, amely mégis sok szempontból a mi valóságunkat tükrözi. Nagyon izgalmas, megrázó könyv, érdemes elolvasni felnőtteknek is.

kamasz-silber.jpg

Kerstin Gier: Silber-trilógia

Aki szerette a Rubinvörös trilógiát, az nagyon fogja élvezni a Silbert is. Nem sok olyan eset volt, hogy középső lányom erőszakkal, ellentmondást nem tűrve elrángatott a könyvesboltba, de ez történt, amikor a második részt befejezte, és még nem volt meg itthon a harmadik.

kamasz-dac.jpg

Kalapos Éva: Dac-sorozat

Kalapos Éva valódi kamaszokról, valódi problémákról ír valódi hangon, amibe nem fér bele semmi szépítgetés, semmi mismásolás. Nagyon szeretem őt íróként és emberként is, Dalma lányom pedig 16 éves kora körül lelkesen olvasta el a DAC több egymást követő részét is.

kamasz-nincsenapám.jpg

Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám

Szabó Borit már ajánlottam, de ez a könyve számomra a csúcs. Az eredetileg dráma formában megírt, majd később regénnyé gyúrt történet egy kamaszlány külső és belső világának rétegződése. Az alkoholista anya és a főhőst molesztáló, szintén alkoholista nevelőapa, az egész helyzetből gyáván kihátráló édesapa, a húgát cserbenhagyó báty, a minden felett szemet hunyó, hazugságokban élő nagymama között vergődő kamaszlány a magyar pótvizsgájára készül egyre szűkebbé váló szobájában. Félelmeit, szorongásait és jogos haragját egyedül a két macska, Frici és Dezső enyhíti, akik időről időre Karinthy és Kosztolányi alakját öltik magukra, hogy a két író stílusában és humorával segítsék át a főhőst a nehézségeken. Maga a történet nagyon megrázó és felkavaró, Szabó Bori zsenialitását az (is) mutatja, hogy eközben ez az egyik legviccesebb könyv, amit olvastam. 15-16 éves kor fölött ajánlom, de akkor nagyon, szülőknek, tanároknak is!

kamasz-utveszto.jpg

James Dashner: Útvesztő-trilógia

A könyvekből népszerű film is készült. Bár irodalmilag teljesen beilleszkedik a könnyen, gyorsan fogyasztható modern kaland/sci fi regények sorába, a történet olyan fordulatos és sodró, hogy nagy élmény a könyv olvasása. (Én az első részt olvastam el a lányaim ajánlására, tényleg nehéz letenni, még ha utóbb számomra nem is vált feledhetetlen olvasmánnyá.) De arra tökéletes, hogy a gyerekünket beszippantsa egy olvasmány, amit aztán le sem akar tenni.

kamasz-ehezok_viadala.jpg

Suzanne Collins: Éhezők viadala -trilógia

A filmeken is népszerűvé vált sorozat engem nagyon megrázott, felnőttként rémes volt arról olvasni, ahogy gyerekek kénytelenek egymásra vadászni. Az általam ismert gyerekek (a lányaim és barátaik) ezen könnyebben túltették magukat, és hatalmas lendülettel olvasták végig a trilógiát, többször is, sőt úgy is visszatértek a könyvekhez, hogy közben látták a filmeket is.

zagoni_gomb.jpeg

Zágoni Balázs: A fekete fény (2 rész)

(A gömb, Odaát). Vilmossal (14 és fél éves korában) olvastuk. Nagyon tetszett mindkettőnknek! Egy apokaliptikus és nyomasztó jövőben játszódik, tele fordulatokkal, kalandokkal és a főszereplő fiú (Vik) vívódásaival. Barátság, becsület, árulás, hűség, kiszolgáltatottság, jövő és nem utolsó sorban a szerelem a fő témái a sorozatnak. Nagy élmény volt mindkét rész olvasása! 

bottom of page