Könyvajánló - 6-9 évesek

Versek   »   A legkisebbek  »   Óvodások   »    6-9 évesek   »   9-12 évesek   »    Kamaszok

Az itt következő könyvek közül jó néhány már nagycsoportosoknak is élvezetes olvasmány lehet. Érdemes átböngészni az óvodásoknak ajánlott listát is, mert a legtöbb könyv elsős-másodikos gyerekek számára is nagy élmény lehet!

Néhányat már egyedül is biztos el tudnak olvasni akár már az elsősök is, másokat érdemesebb felolvasni. Nálunk néha az is előfordult, hogy egy könyvet én kezdtem el felolvasni, aztán Lilla - égve az izgalomtól - egyedül folytatta. Egy biztos: akármilyen ügyesen olvas egyedül a gyerek, kisiskolás korban még néha nagyon jólesik, ha időnként felolvasnak neki.

A legkönnyebb, egyedül is biztosan olvasható könyvek

kisikolas_ocsi-batyo.jpg

Marék Veronika: Öcsi és Bátyó

Régi, szöveg nélküli, képregényszerű meséihez írt Marék Veronika rövid szövegeket, párbeszédeket a Vivandra Kiadó felkérésére. Minden oldalpáron egy mese (12-20 mondatnál nem több), nagy betűkkel, és a hozzátartozó képekkel. Szinte minden képhez kapcsolódik egy mondat, a történetek egyszerűek, aranyosak, viccesek. Bori lányom első osztály után is nagyon küzd az olvasással, de az Öcsi és Bátyót még nyáron is szívesen olvasta, böngészte. És a 18 mese (naponta egy-két történet) után ott volt két hét múlva a siker: életében először végigolvasott egy könyvet! Meg is ünnepeltük.

kisiskolas_nagykaland-kitanyer.jpg

Jacqueline Wilson: Nagy kaland kistányéron

Nem afféle Wilsontól megszokott, pörgős lányregény, hanem kimondottan kezdő olvasóknak szánt, nagyméretű betűkkel szedett, oldalanként 2-4 mondatot tartalmazó, de kiállításában igazi nagy(lány)os könyv. Tele van vagány, nagyos, fekete-fehér illusztrációkkal, tényleg olyan, mint egy vérbeli regény. Az egyedüli nehézséget kezdő olvasó Bori lányomnak a sok lefordítatlan angol tulajdonnév jelentette. Érdemes az első oldalak olvasásakor a gyerek mellett maradnunk, és segítenünk a nevek kiolvasásában, de ha ezt az akadályt legyőztük, hatalmas sikerélményt fog neki okozni a könyv!

kisiskolas_bizd-csak-ram.jpg

Jacqueline Wilson: Bízd csak rám, anyu!

Bár a kiváló angol írónő könyvei többnyire a kilenc-tíz év fölötti gyerekeknek szólnak, ez a rövid kis könyv az éppen csak olvasni tudó lányok kedvence lehet. (Ez a könyv egy fokozattal már nehezebb, mint a fentebb ajánlott Wilson-regény). Sadie, a kilencéves "nagylány" naplója arról, hogyan segítette ki bébiszitterként dolgozó anyukáját, mikor a mama influenzás lett. Bájos, kedves, kalandos és nagyon vicces könyv - jókora betűkkel, sok rajzzal. Az egyedül olvasás egyik első nagy élménye lehet elsős-másodikos gyerekeknek. (Akinek kisebb tesója van, külön nagyon fogja élvezni!)

kisiskolas_csiperke-bacsi.jpg

Allan Ahlberg: Csiperke bácsi az összes ruháját felveszi és Csiperke néni mindenfélét nyer

Angliában hatalmas siker ez a két könyv (és a magyarul meg nem jelent sok-sok folytatás.) Vicces, mulatságos, váratlan fordulatokban gazdag olvasmány, pedig egy-egy oldalon épp csak annyi a szöveg, amivel egy elsős gyerek is könnyen boldogul már az év vége felé. Nagyon jók a képek is. Még nem találkoztam olyan olvasni tanuló gyerekkel, aki ne rajongott volna a kicsit lökött, de annál kedvesebb és mókásabb Csiperke családért.

kisiskolas_aranyfa.jpeg

Aranyfa-sorozat

Az Aranyfa-sorozat meséi 9 különböző olvasási szinten kaphatók. Az alsóbb szinteken oldalanként csak 1-2 mondatot találunk. Aranyos (néha ugyan kicsit túl egyszerű) mesék, a gyerekeknek nagy élményt jelent, hogy egy könyvet már önállóan el tudnak olvasni. Legfőbb hátránya, hogy a történetek rövidségéhez és a füzetformátumhoz képest nagyon sokba kerülnek. Ennek ellnére nálunk nagy siker - Lilla komoly gyűjtője is volt a sorozatnak.

kisiskolas_klasszikusok-egyszeruen.gif

Klasszikusok egyszerűen

A Ciceró Könyvstúdió sorozatában klasszikus meséket olvashatunk illusztrálva, rövidítve, de nem túlságosan lebutítva. Lilla kedvence az Aladdin és a csodalámpa, az Óz, a nagy varázsló és a Nils Holgerson utazásai.

kisiskolas_durrbele-dorka.jpg

Megan McDonald: Durrbele Dorka (1-7)

Igazi kiskamasz kislány, cserfes, kalandvágyó, szemtelen, aki néha hatalmas terveket sző, máshol az öccsétől kap idegbajt. Nagy betűmérettel szedett, sok fejezetre tagolt olvasmány, alsós kislányoknak biztos nagyon tetszik. A rettentő igénytelen lányregényekhez képest nagyon színvonalas!

kisiskolas_geronimo.jpg

Geronimo Stilton: Geronimo Stilton kalandjai (sorozat)

A szerző öltönyös újságíró egér, akivel mindenféle vicces és izgalmas kaland esik. A könyv legfőbb értéke, hogy elég nagy betűkkel, szellősen, könnyen olvashatóan szedték, rengeteg kép és tipográfiai játék könnyíti az olvasást. Se a kalandok, se a szereplők nem túl összetettek, de biztos, hogy egyedül már olvasó, de még nem túlzottan "teherbíró" csemeténk, akár fiú, akár lány, nagy élvezettel és izgalommal fogja átrágni magát a sorozat számtalan részen. (Már a főhős húgának, Tea Stiltonnak a nevével jegyzett lányos-sorozat, és egy nagy, gyűjteményes kötet is kapható.)

Közös olvasás, felolvasás, vagy ha már ügyesen tud egyedül olvasni

kisiskolas_gorog-vitez.jpg

Zalán Tibor: Rettentő görög vitéz

A Stúdió-K fantasztikus színielőadásának „szövegkönyve” a mű – a mitológiai Thészeusz kalandjai (nem csak a Minotaurusszal). A szöveg és a kalandok annyira szellemesek, izgalmasak és viccesek, hogy a legvagányabb mai gyerek is könnyen azonosul a nagykamasz, laza görög vitézzel, és kedvet kap a mitológiai olvasmányokhoz. 8 és fél éves Bori lányommal a traumatológián várakoztunk egy kisebb baleset után, és mire elkészültek róla a röntgen-felvételek, a görög vitézt is kiolvastuk. Hála Zalán Tibornak, Bori volt a legvidámabb gyerek a váróteremben.

kisiskolas_kis-nicolas.jpg

Sempé – Goscinny: A kis Nicolas

(Nemrégiben megjelent „A kis Nicolas kiadatlan kalandjai”!)
Régi-régi francia könyvsorozat, első részei csak antikváriumban kaphatók. Egy kisiskolás fiú elbeszélése iskolai és egyéb kalandjairól, elképesztően jó humorral, aranyos fordulatokkal, bájjal. Szerepel benne sok jó barát: Eudes, aki nagyon erős és rettentően szeret pofozkodni, Geoffroy, akinek az apukája gazdag, és mindent megvesz neki, Alceste, aki mindig eszik és Agnan, aki szemüveges, és ezért sajnos nem lehet mindig megpofozni. Nálunk a hét és fél éves Bori kedvence, a kórházban töltött napok alatt végig kis Nicolas-t meséltünk, és mindketten hatalmasakat nevettünk. Nagy óvodásoknak is biztos tetszeni fog.

kisiskolas_misikonyv.gif

Péterfy Gergely: Misikönyv

Fordulatos, izgalmas kaland-meseregény bátor szívű, mély érzésű gyerekeknek. Lillának hét éves korában olvastam, rettentően izgult rajta, és szinte követelte az újabb és újabb fejezeteket. Felnőtt szemmel is lebilincselő könyv. Az is kiderül belőle, hová tűnnek el néha a tárgyak, amiket egyszer csak nem találunk többé.

kisiskolas_mach-sebesztova.jpg

Milos Macourek: Mach és Sebesztova az iskolában

A sorozat legújabb kiadásában már Matyi és Sári néven futnak a szereplők, és a könyvek címében is Matyi és Sárit kell keresni, de nekünk örökre Mach és Sebesztova marad. Szóval M. és S. barátok, szert tesznek egy telefonkagylóra, amibe elég beleszólni, és minden kívánságuk teljesül. Így persze első kézből tudhatják meg, hogy készítették az ősemberek a mamuthúst, milyen az élet egy kalózhajón, és hogy viselkedik a kiskutya, akit gyerekké varázsolnak, hogy magukkal vihessék az osztálykirándulásra. A cseh meseirodalom remeke, egy-egy fejezet egy szuszra olvasandó, már ha az ember tud a hangos nevetés mellett egy szuszra felolvasni.

kisiskolas_nefele.jpg

Sheer Katalin: Nefelé

Lassan, de nem unalmasan kanyargó szelíd, mégis kalandos mese cseréptündérekről, morcokról és egy veszélybe jutott barátságról. Kedves és kedvetlen gyerekeknek. Amolyan beszélgetős, kicsit merengős könyv, (persze sok izgalommal, fordulattal, de nem úgy, hogy remegünk közben). Nálunk egy hosszú betegség alatt tett kiváló szolgálatot. Az a fajta történet, ami aztán később is sokszor eszébe jut az embernek.

kisiskolas_lafkadio.jpg

Shel Silverstein: Lafkádió - Az oroszlán, aki visszalőtt

Váratlan fordulatokban gazdag, vicces, mégis igencsak tanulságos könyv, mi nagyon sokat nevettünk rajta. A vége inkább szomorkás, Lafkádió nagy sztár lesz, és kénytelen megtapasztalni a sztárság feneketlen bugyrait. A mesén kívül Varró Dani szuper fordítása is mulattat gyerkőcöt, anyukát, apukát.

kisiskolas_robin-hood.jpg

Mándy Iván: Robin Hood

Gyerekkorom kedvenc hősének kedvenc kalandjai. Az összes Robin Hood könyv közül a legjobb, izgalmas, fordulatos, letehetetlen. Én kb. 20-szor olvastam. Nagylányom harmadik vége felé kapta a kezébe, neki is nagyon tetszett.

kisiskolas_narnia.jpg

C. S. Lewis: Narnia krónikái (1-7. kötet)

Felnőttként olvastam, Lilla lányom hatására. (Ő másodikban kezdte el egyedül olvasni, eleinte lassan ment, de a végére nagyon belejött. Az első kötet - kicsit rövidítve - majdnem hat éves Bori lányomat is érdekelte.) A gyerekek számára letehetetlenül izgalmas kalandok sorozata, megkockáztatom, hogy a Gyűrűk ura "gyerekváltozata". Persze a történet egészen más. (Amúgy Tolkien és Lewis barátok is voltak, nemrég tudtam meg.) Felnőtt szemmel más érdekessége is van: Lewis vallástörténész volt, Aslan, az oroszlán, Narnia teremtője sok szempontból megfeleltethető Jézusnak, az értő szem rengeteg bibliai párhuzamot talál. Én, bár nem vagyok hívő ember, ezen a könyvönl keresztül értettem meg, hogyan viszonyulhat egymáshoz ellentmondásmentesen a lélek mélyéről fakadó hit és a mindennapi élet. Egyáltalán nem térítő szándékú, bátran ajánlom a mesék minden rajongójának.

kisiskolas_pan-peter.jpg

J. M. Barrie: Pán Péter

Pán Péter már minden csapból folyik: rajzfilm, kalandfilm, musical, kifestő formájában biztos mindenki találkozott már vele. De olvasmányként igazán nagy élmény! Mi egy régebbi kiadást olvastunk (a fordító, Tótfalusi István átdolgozásában, Würtz Ádám rajzaival), felejthetetlen esti élmény volt. (Lilla addigra már sajnos ismerte a filmet, így a könyvbeli nagylány, Vanda nevét mindig Wendynek kellett olvasni a kedvéért.)